Gold- és Pénzszerzés a 9.18-as Frissítéssel?

Sziasztok!

A 9.18-es frissítés hamarosan érkezik, benne az új könnyű tankokkal, és az ezekhez kapcsolódó halom változással.

A nemrég kiadott változások között szerepel többek között az is, hogy a meglévő könnyű tankok jó része szintet vált, és érkeznek új járművek is. De hogy szerezhetünk mi ebből egy kis extra Kreditet és Goldot?

A változások között szerepel, idézzük: “A Tier VIII-as tankokon lévő, Goldért vásárolt álcafestések, matricák és feliratok lekerülnek a tankokról. Aggodalomra azonban semmi ok, ugyanis a frissítés érkeztekor visszatérítjük az árukat.”

Itt papíron meg lenne a lehetőség arra, hogy csak a diszkontált árukat kapjuk vissza, viszont egy játékos azt írja a Wotlabs Fórumon, hogy Ő a teszt szerver elindításakor a 600 Goldot kapott vissza az álcáira, amire még régebben 300 Goldot költött:

Lehetőség Gold szerzésre:

Vásárolj meg minél több Tier 8 könnyű tankra végleges (Goldért vásárolt) Álcafestést, Feliratokat és Emblémákat, még Április 12-éig, amíg féláron vannak a 6. Évfordulós Akció keretein belül.

Ez a T-54 Ltwt., a T49 és a Ru 251 esetében 556 Gold ráfordítást jelent tankonként; míg az AMX 13 90 esetében 492 Goldra van szükség, arra ugyanis egy darab felirat fér fel.

A négy tankra tehát összesen kb. 2200 Goldot lehet elkölteni, most az akció keretein belül. Ez az összeg pedig a 9.18-as frissítés alkalmával, ha minden igaz, kétszeresen jön vissza.

Ne felejtsétek, hogy a WZ-132 egyedüli módon nem vált Tiert, így arról a tankról nem kerülnek le a végleges festések!

Ha a Wargaming mégis úgy dönt, hogy a kedvezményes árát kapjuk vissza a festéseknek Goldban, akkor sem veszítettünk semmit; max a frissítésig van végleges álca a könnyű tankjainkon. 🙂

Lehetőség Pénz szerzésre:

Érdemes ráhajtani a frissítés érkezéséig a 8-as könnyű tankok kifejlesztésére. A frissítés érkeztével, ugyanis:

Ha ki van fejlesztve a T49,

  • és nincs a Garázsban az M41 Bulldog, akkor megkapod a Bulldogot +1 Garázshellyel.
  • és megvan a Garázsban a Bulldog, akkor kapsz 1.205.000 Kredit kompenzációt.

Ha ki van fejlesztve a T-54 Lightweight,

  • és nincs a Garázsban az LTTB, akkor megkapod az LTTB-t +1 Garázshellyel.
  • és megvan a Garázsban az LTTB, akkor kapsz 1.200.000 Kredit kárpótlást.

Tehát ha ki van fejlesztve ez a két (jelenlegi állapotában) 8-as könnyű tank, és megvan még a 7-es is, akkor máris két és fél millió Kredit üti a markotokat (ez viszont az álcafestéses esettel ellentétben biztos)!

Ha nincs már meg a 7-es Light, de nem is akartok vele játszani a Patch után, akkor is eladhatjátok, szintúgy kb. 1.250.000 Kreditért, darabjukat.

Hasonló a helyzet a másik két könnyű tank ágnál, ahova Tier 8-ba mindenképpen új járművek érkeznek:

Ha ki van fejlesztve a Ru 251,

  • akkor megkapod az új HWK 12, Tier 8-as könnyű tankot. Ha nem akarsz tovább játszani vele, szintén eladható kb 1.250.000 Kreditért.

Ha ki van fejlesztve az AMX 13 90,

  • akkor megkapod az új Bat-Chat 12t, Tier 8-as könnyű tankot. Ha nem akarsz tovább játszani vele, szintén eladható kb 1.250.000 Kreditért.

Úgyhogy ha közel jártok a SP I C-vel, az AMX 13 75-tel, az M41 Bulldoggal, és/vagy az LTTB-vel a 8-as tank kifejlesztéséhez, akkor bizony húzzatok bele, mert a következő frissítéssel nagyon jól lehet velük járni!

Ugyanígy a Tier 8-as könnyű tankokhoz kapcsolódóan érdemes megemlíteni egy fontos spórolási lehetőséget is.

Spórolási lehetőség:

A korábban említett 6. Évfordulós Akció keretein belül Április 12-éig akciósak a Tier 8-as könnyű tankok (is). Így, ha már ki van fejlesztve valamelyik, de még nincs(enek) megvéve, akkor most nagyon megéri őket megvenni, kedvezményesen ~2,1 Millió Kreditért.

Ezek a tankok ugyanis a Patch után Tier 9-be mennek át, ahol az értékük ~3,5 Millió Kredit lesz. Ha lecsúsztok az akcióról, és a normál árukon, 2,5M-ért veszitek meg, még akkor is spórolhattok egy egész milliót a frissítés előtt!


Reméljük, hogy sikerült egy kis gyakorlati segítséget nyújtanunk, és minél többen jól jártok az akciókkal! Jó játékot kívánunk mindenkinek! 🙂

Hirdetés

Oldalunk fenntartási költségeit elsősorban Hirdetésekből fedezzük. Köszönjük, ha egy kattintással támogatsz minket!

15 Hozzászólás Érkezett

  1. Illés Zorán szerint:

    Köszi a hasznos infót! Próba szerencse én veszek festést a 600 gold rá szánok hátha összejön!

  2. Forma szerint:

    Nekem a buldog megvan, de nincs kifejlesztve a T49—akkor elveszik a Buldogom?…ez azért érdekes lenne…

    1. Szaboka szerint:

      Nem veszik el a Bulldogodat, hanem átmegy Tier 8-ba és kapsz mellé 1.200.000 Kreditet.

      1. Forma szerint:

        Ha ki van fejlesztve a T49,

        és megvan a Garázsban a Bulldog, akkor kapsz 1.205.000 Kredit kompenzációt.

        Akkor él a dolog, ” Ha ki van fejlesztve a T49,”…ezt írtátok…csak azért kérdeztem

        1. Szaboka szerint:

          Bocsi, félre beszélek. Csak akkor kapsz extra Kreditet, ha ki is van fejlesztve a T49. Ha nincs még meg, attól még a Bulldog felmegy Tier 8-ba.

          1. Forma szerint:

            …és nem lesz helyette VII-es light-om a garázsban gondolom….akkor a VII-es kifejlesztetlenűl lesz a fában?…tehát lesz egy kifejlesztett VI-osom…egy nem kifejlesztett VII-esem és egy VIII-as (Buldog)- om, ami a garázsban van?
            Akkor meg vissza kell vennem a VI-ost, hogy ha ki akarom fejleszteni a VII-est esetleg?

  3. Kárpáti Milán szerint:

    Sziasztok! az lenne a kérdésem hogy a festéses cucc bulldoggal nem működik?

    1. Szaboka szerint:

      Szia! A Wargaming kiírása szerint csak Tier 8-as, Tiert váltó könnyű tankokra működik, tehát a fent említett 4-re.

  4. Szaboka szerint:

    Nem értjük a problémádat.

  5. Kovács András szerint:

    Üdv azt szeretnél kérdezni, hogyha megvan a t-54 ltwt. akkor a patch után egy kilences szintű tankként lesz a garázsomban?

    1. Szaboka szerint:

      Üdv! Igen, a Teszt Szerveren így történik.

  6. cseke25 szerint:

    amx 1390 nek nem kell a garázsban lennie ahhoz ,
    hogy megkapd az uj tankot? vagy elég ha kivan fejlesztve?

    1. Szaboka szerint:

      Elég, ha ki van fejlesztve a 13 90, hogy megkapd a Bat-Chat 12t-t. Viszont, ha meg is van véve, akkor átmegy Tier 9-be, amit később 3,5M-ért lehet megvenni. Holnap még tart az akció, ami alatt 2,1M az ára. Utána, a Patch-ig 2,5M.

  7. Forma szerint:

    Megvettem a AMX 13 90-et.
    Tettem rá álcafestést, 300 aranyért (600 lenne gondolom eredetileg)
    Mikor felteszik IX-esbe, akkor lekerül a festés róla és adnak vissza 600 aranyat?…ez jó, mert akkor azt a 600 aranyat el is költöm, ha újra ráteszem a festést…most kiadtam 300-at…kapok 600-at (amit rá is költök, vagy is nem kaptam semmit, de az álcám meg van), tehát semmit nem kerestem vele…mindössze a most kiadott 300 aranyba lesz a festés…tehá annyi, hogy nem buktam be ezt a 300-at…de keresni nem keresünk vele.

    1. Szaboka szerint:

      Ha ugyanarra a tankra raksz végleges álcát, akkor valóban nem keresel vele. 🙂
      Cserébe ha ezt nem egy tankkal játszod el, hanem 4-gyel, akkor igen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..