Kedvező Matchmakinges Prémium Tankok Szintre Hozása

A Wargamingnél már jó ideje tárgyalják a preferált MM-mel rendelkező tankok újrabalanszolását, és most végre eljött ennek is az ideje.

A háttérben tehát az áll, hogy a 9.18-as Frissítéssel bevezették az új Matchmakert, amely majdnem teljesen azonos tankokból álló csapatokat csinál. Ami egyébként mindenkinek jó, csak a preferált MM-es prémium tankoknak nem.

A hivatalos cikk megemlíti azt is, hogy jelenleg az MM olyan állapotban van, hogy a fejlesztők és a játékosok is elégedettek vele — ebben azért kételkednénk, de a cikk most nem erről szól.

Miért probléma egyáltalán?

Az érmének két oldala van — írja az hivatalos cikk. Az egyik oldalát úgy írja le szép szavakkal, hogy a kedvező MM-es prémtankok miatt lelassul a csatába kerülés ideje, mert ez a szegény MM-nek milyen erőforrás-igényes, és milyen sokat kell számolnia ezen tankok miatt, hogy megfelelően egyensúlyozni tudja őket. A másik, amit említenek, hogy szegény Tier IX-es tankok nem játszhatnak Tier X-ekkel szemben a kedvező MM-es prémium tankok miatt.

Gyakorlatilag egy kétbekezdéses nyáladzás arról, hogy a szuper új MM-jük mennyire életképtelen az előző verzióhoz képest.

A másik oldala a prémium tankok harci paraméterei. Anno ezeknek a tankoknak nem voltak valami jók a paramétereik az egyensúly kedvéért. Azt kell tudni, aki nemrég kezdte a játékot, hogy a régi Prémium tankoknak gyengébb paraméterei voltak, mint a normál társaikénak (pl. az IS-6 gyengébb volt, mint az IS-3).

Azt lehagyták, hogy valami összeesküvéselmélet-mentes okból ma már nem ilyen prémium tankokat adnak ki, hanem Chrysler GF-eket, T26E5-öket, AMX M4 49-eket, Skorpionokat és Defendereket… de ne térjünk el a tárgytól.

A lényeg, hogy mindkét problémát javítani fogják egy csapásra. Az MM-nek nem kell annyit számolgatnia, és a régi Prémtankokból erős, Tier 10-képes, kompetitív gépezetek lesznek.

Mi tartott ennyi ideig?

Két különböző módon oldhatták volna meg az írás szerint, és jó sok időt elvett ezeknek a tesztelése.

Az egyik a globális megközelítés, miszerint a 3/5/7-ben nagyobb eséllyel kerülnének be a top 3-ba. Így nem kellene hozzájuk nyúlni a tankok paramétereihez. Ezt azért vetették el, mert romlott tőle a MM teljesítménye (vagyis lassabb lett a csatába kerülés ideje).

A másik a lokális megközelítés volt, ami annyit tett, hogy elkezdték egyesével húzogatni a páncél, átütés, dinamika, stb. -csúszkákat, viszont némely prémium tank annyira régi karakterisztikákkal bír, hogy feljebb húzni ezt-azt nem segített volna a problémán.

Egy szóval nem akartak egy frontvonalbéli tankból lesben csücsülő snipert csinálni.

Cserelehetőség

A Wargaming megadja minden régi típusú prémiumtank-tulajdonosnak a lehetőséget, hogy becserélje a tankját egy speciális Trade-In lehetőség alkalmával. A lényeg, hogy a régi gép helyett választhattok valami újat, abszolút minimális ráfizetéssel (max. 2000 Gold).

Vagy megtartjátok a tankot, természetesen.

Az Úttörő

A tesztalany a WG Balansz Irodájában a KV-5 volt, hiszen ez az egyik legrégebbi prémium tank, ami ha teljesen használhatatlan. Ugyanitt érdemes tudni, hogy Tier 8-ban 167 penje van, és 180mm páncélja, ami közül mindkettő használhatatlan.

Megnövelik az átütését 218/243 mm-re (AP, APCR), és az átlagsebzését 330-ra. Utóbbi még nem biztos, a szuperteszten és a teszt szerveren még változhat.

Növelik ezen felül a frontpáncélját 220 mm-ig, a rádiós kupolájának vastagságát 200 mm-re, és a töltő kupoláját 190 mm-re.

Ugyanakkor néhány tulajdonságától meg kell fosztaniuk ezeket a tankokat – ez pedig a KV-5 esetében az oldalsó és farpáncél vastagsága lesz.

Ezek a változtatások szinte azonnal életbe lépnek, az első körös tesztelések a jövő héten kezdődnek.

Ezen változtatásoknak köszönhetően a KV-5 egy igazi frontvonalbeli tank lesz, amely képes lesz Tier 10-es tankok ellen is hatékonyan harcolni.

Hirdetés

Oldalunk fenntartási költségeit elsősorban Hirdetésekből fedezzük. Köszönjük, ha egy kattintással támogatsz minket!

8 Hozzászólás Érkezett

  1. Waldmann Tivadar szerint:

    Így tesznek tönkre egy nagyon jó tankot a 218 semmit se fog érni tier 10-ben és ha már ki fizettem és ennyire tönkre teszik akkor kérem vissza az árát zsidó WG .

    1. Szaboka szerint:

      167 Pennel ér bármit is Tier 9-ben?

  2. Sándor szerint:

    Sziasztok!
    Régebbi prém tankot mikor és hogyan lehet le cserélni pl VIII T34-et ?

    Köszi előre is.

      1. Hurke szerint:

        Nem ezt kérdezték…

      2. Szaboka szerint:

        Nem egyértelmű a kérdés. Ha a kérdező a Trade-In-re gondol, akkor a T34-et, mivel nem tierlimites, nem lehet becserélni.

        1. Szabó Leslie szerint:

          Helló én a Skorpió G szeretném el cserélni a Somuára azt mikor lehetséges majd ez a prémium tankok cseréje?

          1. Szaboka szerint:

            Egyelőre nem tudjuk még, hogy mikor lesz a következő Trade-in.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..